Úgy döntöttem, hogy kihasználom a családunkban maradt nyaralót az év minden szakában. Mivel én csak nyáron használom, ezért üres a fennmaradó időben. És bár nincsen évközben nagy fogyasztás, mert mindent elzárok és kikapcsolok, az átalányt mégis ki kell fizetnem. És arra gondoltam, hogy talán ha kiadnám a nyaralót, megérné „üzembe helyezni” és még kereshetnék is rajta egy keveset. Persze ez azért nem kis tervezést igényelt, de volt rá fél évem, hogy kifundáljam. Elképesztő sikertörténettel zárult ez a sztori, mivel a számomra egészen nyilván való tényre alapozva, rengeteg osztrák és német turista látogat el a Balatonhoz az év minden szakában, nem csak nyáron és örömmel fizetik ki akár a hotelszoba árát is azért, hogy es saját, csendes kis házikóban tudjanak lenni.
Ez a típusú nyugalom és elszigeteltség sokszor jóval keresettebb, mint egy forgalmas szálloda, vagy üdülőtelep. Tehát kiadtam és nagy sikere lett, ráadásul tényleg egész évben. Annyira jól ment az üzlet, hogy volt lehetőségem még az árakon is egy kicsit emelni. illetve sikerült a nyaralóm településéről takarító személyzetet is találnom. így nem kellett nekem leutaznom emiatt. Ugyan akkor az esetek nagy részében, egy vagy maximum két vendég van egy hónapba, mert szeretnek sok időre lejönni. A lényeg, hogy nagyon jól sikerült kitalálnom ezt a dolgot.
Oly annyira sikerült félretennem a nyaralóm kiadásából, hogy úgy döntöttem, belevágok az egyik nagy álomprojektembe, amely nem más, mint az otthoni házamra egy napelem rendszer kiépítése. Persze ezt rengeteg előkészület meg kell, hogy előzze, hiszen egyelőre még azt sem tudom, hogy mennyi egy napelem rendszer ára, de az biztos, hogy megtaláltam azt az oldal, ahol a kezdők számára is érthetően le van írva, hogy mi kell hozzá, hogy egy ilyen rendszerrel gazdagodjon a háztartás. Mennyit kell rászánni időben és pénzben, milyen felhasználhatósági területei vannak egy napelemnek, mennyi éven belül térül meg a befektetés, hogyan kell kiszámolni a napelem cserép méretét és mennyiségét, hogy megfelelő legyen, illetve a több típusból is segít kiválasztani a legjobbat.
Miután mindenről tájékozódtam, nem volt más hátra, mint árajánlatot kérni. Az egész procedúra ennek az oldalnak a segítségével, sokkal könnyebben ment, mint azt az ember gondolná. És egyáltalán nem volt z az érzésem, hogy egy olyan dologba vágom a fejszémet, amelyben nem vagyok biztos. Egyszerű és nagyszerű volt. Érthető és a lebonyolítása is igen hamar elkezdődött. Nyilván ezen a ponton felhalmozódik a teendő és az utána járás, de nem félek. Beindítottam a projektet, mert úgy gondolom, hogy ez minden szempontból egy megtérülő befektetés. És ami még extra öröm számomra, hogy ez ökológiai szempontból is egy felelősség teljes hozzájárulás és tett, a bolygónk megóvása érdekében.
Ami pedig a nyaralót illeti, lehet, hogy ha továbbra is ilyen jól megy a kis magán panzióm kiadása előbb utóbb azt is felújítom, és ha napelem rendszert még nem is kap azonnal, de az biztos, hogy modernizálni szeretném, amint lehet. Nekem is sokkal jobb érzés volna ott időt tölteni, valamint a bérlők is jobban vigyáznának rá, illetve lehet, hogy egy modernebb apartmanért még egy kicsivel magasabb árat elkérhetnék. De ezek már csak az én gondolataim, mivel megszállt az üzleti kedv. De mindenek előtt azért mindenképp szeretném, ha rendesen kifutna az otthoni napelemes projektem, mert minden további tervezést csak az után tudok megtenni.