Begurultak a kiszállítók

Kora reggel azzal kezdődött a napom, hogy egy kiszállító cég munkatársai a fotocellás ajtóban állva próbáltak betuszkolni hozzánk négy darab téli gumit. Épp a reggeli kávémat ittam, ahogy végig néztem az egész jelenetet. Már izzadtak az erőfeszítésektől, mikor néhányan a recepcióról segítettek nekik behozni a gumikat, de tanácstalanul nézelődtek körbe, hogy mitévők legyenek, hisz ez egy szálloda, mégis hova vigyék a gumikat.

Nem tudtam mire vélni a helyzetet, de ezt is, mint a többit, valahogy kezelni kellett. Sokszor szembesültünk nálunk egyedi esetekkel, de mindig kíváncsian kezeltük őket. Érdeklődtem, hogy mit szeretnének, hol szállásoljam el a négy gumit, külön szoba vagy esetleg ők együtt vannak, tehetjük őket egyszerűen egy ágyba, mit preferálnak.

A két kiszállító, mintha komolyan vették volna az egészet, egy pillanatra elkezdtek dadogni, hogy ők nem értik a kérdésemet. Mondtam, hogy tegyük félre a viccet, mihez szeretnének kezdeni ezekkel a gumikkal, én nem igazán rendeltem semmit, és ha mégis, arról legalább nekem tudnom kéne.

Megadtak egy nevet és egy telefonszámot, amit egyből tárcsáztam is. Egy férfi vette fel a telefont, aki sajnálkozva ecsetelte, miután bemutatkoztam neki, hogy nekem kell ezzel foglalkoznom és tudja, hogy nem kellett volna ide rendelnie, de azért értsem meg mégis, mindjárt elmagyarázza. Aztán izgatottan levágtatott a második emeletről, ugyanis az egyik vendégünk rendelte a gumikat a szállodába, mintha csak az otthona lenne. Ez egyrészt szívet melengető, hisz mindig azzal bocsájtjuk a őket a szobájukba, hogy érezzék otthon magukat, de azért erőt próbáló is, hisz nem egy átvételi pont a szállodánk.

Szóval a vendégünk köntösben loholt hozzánk a bejárathoz és egyből belefogott a történetbe, hogy ő tudja, hogy ez nem egy szokványos dolog, de egyszerűen olyan jó áron jutott ezekhez a gumikhoz, hogy muszáj volt most megrendelnie, mert nem tudhatta, hogy meddig tart az akció. Mindig próbál, minden helyzetben előrelátó lenni és úgy gondolta, hogy most van a legmegfelelőbb alkalom a rendelésre. Az meg inkább a cég jó pontja, hogy tegnap rendelte és máris itt vannak a gumik. Na, meg ilyenkor a téli gumi árak nagyon alacsonyan mozognak, szóval okosabb most berendelni belőlük, mint később, ja és tényleg bocsássak meg, nem csinál ő ebből rendszert.

Természetesen semmi probléma nem származott az egészből, sőt fel is keltette az érdeklődésemet a köntösös úr, akire ha akartam volna se tudtam volna haragudni olyan viccesen nézett ki a hiányos öltözékében.

Elmesélte, hogy a legjobb téli autógumi árak, ezen az oldalon találhatók, legalábbis az ő álláspontja szerint, és ha gondolom, nézzek rá az oldalra, azzal biztosan nem vesztek semmit, tényleg nagyon olcsón találhatok magamnak akciókat.

Nem is tettem másképp, lecsekkoltam az oldalt és tényleg nagyon jó ajánlatokkal találkoztam. A régi téli gumikat egyébként is le kell cserélnem, mert már ezer évesek és így is boldog vagyok, hogy még nem büntettek meg miattuk, szóval pont jól jött ki az egész helyzet.

A cég honlapján 30 000 abroncs közül választhatok, és ha véletlenül nem vagyok elégedett a vásárlással pénzvisszafizetési garanciát vállalnak.

Részletes leírást adnak a kereket tárolásáról, valamint a felszerelést követő teendőkről, hogy minden a lehető legnagyobb rendben működjön.

téli autógumi árak

Az oldalon annyi paraméter közül választhattam, amiket természetesen nem teljesen értettem, hogy segítséget kellett kérnem. Most én rohantam a második emeletre a köntösös úrhoz, féltem, hogy már elhagyta a szállodát, de szerencsére még itt volt. Kértem, hogy segítsen kiválasztani a számomra legmegfelelőbb téli gumit, mert én sajnos nem értem, hogyan érdemes szűkíteni a 30 000 lehetőség közül, egyszerűen elveszek a temérdek lehetőség között.

Azt mondta, hogy először az autómat nézzük meg és utána egyszerűbb lesz a választás, de bízzak benne, csak egy pillantást vet rá és utána könnyű szerrel segít nekem.

Lementünk a szálloda parkolójába és körülbelül 5 percet töltöttünk a kocsim körül, megnézte alaposan, lemérte, felírta a paramétereket, feltett még egy-két kérdést és felmentünk a szobámba megrendelni az abroncsokat. Mivel délelőtt rendeltük meg a kerekeket, azok már másnap megérkeztek. Ha 12 óra után tesszük, akkor sem tart sokkal tovább a procedúra, egy munkanappal többre van szüksége a cégnek.

Másnap a kiszállítókkal ismét találkoztam, akik azt hitték megint valamelyik vendégünknek hozzák az abroncsokat, viszont mikor a nevet mutatták és érdeklődtek, hogy hol találják a megrendelőt, csak átvettem a lapot és aláírtam.

Nevetve néztünk egymásra, mikor elmeséltem, hogy sokat beszéltünk a köntösös úrral és ő, valamint az oldal akciói igazán meggyőztek és berendeltem magamnak is egy szériát a télre. Biztosítottak róla, hogy jól tettem, és ha valami problémám merülne fel, nyugodtan érdeklődjek az ügyfélszolgálaton, készséggel állnak a rendelkezésemre.

Másnap a köntösös úr is elhagyta a szállodát és segítettünk bepakolni a kerekeket a kocsijába, ő megköszönte és azt mondta a télen is visszatér hozzánk, de akkor már az új téli gumikkal.

Most épp egy gumist keresek, aki majd felszereli nekem az új abroncsokat, mert sajnos ehhez sincs meg a szakértelmem. Remélhetőleg a tél elejéig befut egy másik vendég is, aki hasonlóan jó tanácsokkal tud ellátni a témával kapcsolatban.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.