A szezon végeztével a szálloda is egyre üresebbnek tűnik. A gyerekek iskolába járnak, az ilyen családok helyett most a gyermekmentes családok látogatnak meg minket főként, illetve az olyan családok, akiknek egészen apró gyermekeik vannak. Naponta érkeznek hozzánk babakocsis párok, totyogó csöppségek.
Ezeknek a vendégeknek is megvan az előnyük, de lassan már kezdek rosszul lenni a rengeteg babakocsitól.
A legtöbb kocsit nehezen sikerül felvinnünk az emeletre a vendégek szobájáig, így a recepció már igazi babakocsi parkolóvá vált. Pedig igazán nem nehéz olyan kocsikat találni, amiket összecsukva egyszerűen fel tudnánk vinni az emeletekre, mivel sokkal könnyebbek, mint ezek a monstrumok. Nagyon sokat jelent például, hogy milyen anyagból van a vázuk, és hogy mekkora a mérete, mikor összehajtják. Például összehajtott babakocsikból sokkal többet tudnánk tárolni, mint ezekből a kinyitottakból. Tudom, hogy vannak ilyenek, mivel mikor az egyik barátnőmnek lett gyermeke, számunkra a babakocsi vásárlás elsődleges szempontja nem a design volt, hanem az, hogy mennyire kicsire tudjuk összehajtani, és vajon fel tudja-e emelni, ha esetleg fel akarja tenni a buszra. Nálunk a közlekedés sem a legjobb, illetve megfelelő, az igényeinket kielégíti, viszont babakocsival felszállni a távolsági buszra szinte teljesen lehetetlen, így mindenképp össze kell hajtani a kocsit, és be kell tenni a csomagtartóba.
Szóval, mikor neki vettünk, akkor még nehezebb volt a dolgunk, mert ikreket várt. Egy baba is nagy felelősség, na de hogy egyszerre kettő! Így az iker babakocsik között kezdtünk el nézelődni.
Szerencsénkre az iker babakocsik nem különböznek sokban a sima babakocsiktól, a minőségük ugyanaz, és nem kell lemondanunk a plusz kényelemről csak azért, mert két gyereket szeretnénk beletenni.
A babakocsik.hu-ról válogattunk, mivel nem akartunk elutazni Budapestre, az egy jó kis túra lett volna, de ők házhoz is szállítják a választott terméket.
A kocsinak, amit vettünk, különlegesen jó a rugózása, ami egy gyereknél sem hátrány, hiszen a kis vakarcsok folyamatosan csak ugrálnak és mocorognak, nem lenne szerencsés, ha esetleg emiatt menne tönkre a kocsi. Szóval az összecsukhatóság mellett a rugózás is nagyon fontos szempont volt a választáskor.
Olyasmiket is szem előtt tartottunk, hogy antiallergén legyen a bevonata, hogy a kerekei fújhatóak legyenek, és elég nagyok ahhoz, hogy magabiztosan fel lehessen tolni akár egy padkára is. Mindenképpen strapabíró kocsira volt szükségünk, mivel a város nem túl nagy, mindenki gyalog, vagy biciklivel közlekedik, így igyekszik intézni a mindennapos ügyeit a városban, így nem meglepő, hogy mindenki babakocsival viszi a gyerekeket mindenhova, ilyen távon nem lehet cipelni őket, hamar el is fáradnának, ha esetleg lesétálnánk.
De nem is kell mélyen a pénztárcánkba nyúlni, ha egy jobb modellt szeretnénk venni, mindenféle extrákkal, mint állítható kerekek, állítható ülésmagasság, esővédő, babatáska, bevásárlókosár és szellőztető ablakok.
Könnyen kezelhető, tolható, súlyra sem nehéz, és a mózeskosarak leszedhetőek, sportülés tehető a helyükre, amit szintén adnak hozzá. Még autós ülést is kaptunk!
Az öt pontos biztonsági öv rendszer pedig gondoskodik róla, hogy a gyerekek ne essenek ki a kocsiból akkor sem, ha rájuk jön a mozoghatnék.
Már lassan egy éve tökéletes szolgálatot tesz a kocsi, és azzal biztosan nem lenne tárolási gondunk a hotelben sem, mivel annak ellenére, hogy dupla, ugyanúgy összecsukható. És mivel leszerelhető a mózeskosár, azzal sincs gond, hogy ki fogja a gyereket, amíg valaki más összecsukja a kocsit.
Szóval a lényeg az, hogy nem értem, miért vásárolnak az emberek ennyire korszerűtlen modelleket még mindig, hiszen nem nehéz jobbat találni, és az árkategóriájuk is közel azonos. Én úgy vagyok vele, hogyha már veszek valamit, akkor jót vegyek, és ne csak arra legyen elég, hogy az alapvető funkcióját valahogyan többé-kevésbé sikeresen ellássa.
Amíg viszont az emberek maradnak a korszerűtlen, ormótlan babakocsiknál, addig a recepciónk is babakocsi-parkoló marad a szeptemberi kánikulában is.